Szakmai vagy nevelési tartalmak kapjanak prioritást a kisiskolás és a kisgyermek életkorban? Mit és hogyan neveljünk? Mit képezzünk és tanítsunk az „idomítással” szemben? Meddig neveljük, és mikortól képezzük a tanítványunkat?

Érdekes paradoxon van ebben az életszakaszban, ami az oktató-nevelőmunka lényegét illeti. Azért tűnhet ellentmondónak a ránk váró feladatok egymáshoz rendelése, mert lényegében tanítani szükséges a gyereket egyénileg, azonban mindezt mégis nem kiemelve őt, egy közösségben való együttműködő hozzáállás megértetésével lenne jó megvalósítani. A nehézség az ebben, hogy az egyént, vagyis a kis tanítványunkat főleg saját magát adva juttathatjuk el ide. Ennek ellenére mégis azt mondom, hogy ebben az életszakaszában a nevelőmunka élvezze a prioritást a képzéssel szemben. Ilyenformában a tanítás metodikája is lépésről – lépesre valósuljon meg. Irányadó az legyen, ami nem az egyénre szabott képzésben jelentkezik elsősorban. Célozzuk meg a csoportos foglalkozások adta tanítási folyamatokat, hasonlóan, mit egy iskolai testnevelés órán. Maga a tanítás globális módszerrel párosuljon. A dicséret, elmarasztalás, a hibák javítása ne személyre szóló legyen elsősorban, hanem inkább közösségre vonatkozó. Tehát általánosságok és nem egyedi esetek legyenek. Miért mondom ezt? Elképzelhető, hogy táptalajt adunk egy kissé eltorzult, talán személyiségzavar kialakuláshoz vezető helyzethez. (túl magasztalás, szigorú bírálatok) Amit már csak „magyarázkodással” vagy még úgy sem tudunk helyrehozni. Gondoljunk csak bele! Könnyen előfordulhat, ha feldicsérsz valakit ezen elvek mentén és elhiteted vele, vagy a szüleivel, hogy ő „zseni”, vagy pont ellenkezőleg, lenyomod a negatív kritikáddal. Azért nehéz a téma, mert az ambiciózus edző és a gyerekben „istent látó” szülő is bajnokot akar csinálni abból a kisemberből, aki saját maga, még fel sem tudja fogni, megérteni, hogy valójában mi is történik vele. A gyereknek tetszik ez a helyzet, fogalma sincs még ugyan, hogy mitől jobb a többinél, de nagyon élvezi a felé irányuló megkülönböztető figyelmet. A korai túlminősítés óriási károkat idézhet elő. Előbb tegyük olyan pályára tanítványainkat, amire később építhetjük a kézilabdázásra jellemző speciális elemeket. Ezt csak egyetlen úttal vagyunk képesek megvalósítani és ez a nevelés! A nevelési alapelvek megtanítása független kell, legyen ügyességtől az életrevalóságtól, az alkattól és a szorgalomtól. Hiszen azért nevelünk, mert minden gyerek más-más „belső” beállítottsággal érkezik hozzánk. Kivétel nélkül mindenkinek részese kell, legyen ennek az útnak. Sokat kell beszélni egy csapat életéről, belső rendjéről. Többek között lehet egy film elemzése, vagy egy ismert nagy sportoló élete, de lehet egy – egy felnőtt mérkőzés látogatásnak is nevelő hatása. Elengedhetetlen nevelőedzői feladat, hogy az edzések, vagy foglalkozások alkalmával ne hangzanak el mondatok, gondolatok a lényeges sportolói hozzáállásról, vagy értékrendről. Mint, például:

  • Tisztelet csapattársainak és az ellenfelének
  • Alázat, elfogadási szándék
  • Mások megbecsülése
  • A tiszta sportszerű játékra való törekvés
  • Az új ingerek iránti fogékonyság, ismerkedési szándék

A képzés fogalma ebben az életkorban, ne csökkenjen az „idomítás” szintjére. Hiszen a gyerekben nem alakulnak még ki a tanulási folyamat elsajátításához szükséges fejlődési és értelmi szintek. Ha ez így van, a későbbi életszakaszokban ez a fajta „tudás” élettani, vagy antisportolói magatartás miatt elveszhetnek, kiéghetnek, vagy egyáltalán nem hozhatók vissza a kondícionális képességek hiánya miatt.

Mit tehetünk?

– Alakítsunk ki akadálypályákat kiscsoportok részére, más-más célzatú versenyeket. Az egyes játékokat, edzésgyakorlatok felhasználhatjuk időre, mennyiségre, vagy ügyességi színt lemérésére, de a teherbíró képesség növelésére is. Megalapozhatjuk a kitartó – folyamatos munkavégzést, ami ebben az életkorban az egyik legnehezebb feladat, hiszen szinte minden számára megterhelő dolgot, nagyon hamar megun, vagy felad a kisgyermek.

– Lehet kiscsoportos, előkészítő vagy rávezető játékok más – más képességekre épített küzdő feladatokkal. Alkalmazhatunk összetett játékot, amelyben a védekező – támadó alapmozgások hatékony együtt történő elvégzése alakítja ki a végső győzelmet, de nem elsősorban a góllövés megnyilvánulásával. Valamit gyűjtögetni kell, vagy területet kell szerezni, vagy éppen célba kell dobniuk. Persze maga a gól elérése is fontos eszköze a sikeres nevelésnek, de ügyeljünk arra, hogy erre kivétel nélkül mindenkinek legyen lehetősége. Ne csak 1 – 2 játékos tudja ezt megvalósítani és pláne, ne az edző indukálja ki ezt a szituációt.

Hogyan tovább?

Tovább folytatva ez előbbi elmélkedésem, ha ebben az életszakaszban tanítványaink a korábban felépített sportolói és nevelési alapokra építve egyéni képzéseket kapnak, a technikai tudás magasabb szintre történő emelkedése, szinte biztosra vehető. Nos, a félreértések elkerülése miatt nem szó szerint kell értelmeznünk az egyéni képzést. A hibajavítás és a csapatjátékon belüli egyéni szerepvállalások, az egyes edzésgyakorlatok alatti egyedi hozzáállás különbségeket fog képezni játékos és játékos között. Ebben az életkori szakaszban már fontos az egyén értékelése, szorgalmának kiemelése a többiekkel szemben. Azonban, ha ezt normális hangnemben és objektíven tesszük meg a tanítvánnyal szemben, nem hogy problémás szituációról beszélünk, hanem szükséges kényszerről. Ugyanis, kialakulnak azok az értelmi és érzelmi fogadó kész csatornák, amik lehetővé teszik a tanulás folyamatának egy jóval magasabb szintre történő emelkedését. Ebben az időszakban a közösségi és a versenyeztetéssel járó pedagógiai tényezőket, neveléssel megoldható elemeket előre kell venni.

Tehát

12 év alatt – Nevelés egyénileg, a sportolóvá válás alap tulajdonságainak kérdésében. Tanítás szakasza az élvezhető, jó csapatban, közösségben kialakított légkörben.

Labdaügyesség fejlesztése alsós gyerekeknek

13 év felett – Képzések egyénileg, nevelés és pedagógiai érzék verseny helyzetbe ültetve. A versenyeztetés adta negatív és pozitív hatásainak feldolgozása alatt, fejleszthető technika és taktikai gondolkodás.

Hogyan tudom edzésfeladatokban, játékokban megtalálni a fentiek figyelembevételével a lényegiséget? Azt gondolhatnánk hibásan, hogy 12 éves életkor előtt ne foglalkozzunk a gyerekek versenyszellemének optimális kialakításán? Dehogynem! A küzdelem az egyéni tulajdonságok minél hangsúlyosabb kiaknázásával tegyük élvezhetővé egy a csapatban, vagy egy csoportban történő versenyhelyzetben. Tehát a lényeg az legyen, hogy Jancsi, vagy Kata gyorsasága, kitartása, ügyessége, jó felismerő, vagy döntési készségének minősége juttassa el a csapatát a győzelemhez. Ne az egyén győzni akaró belső indítékát erőltessük, pontosabban hogyan kell gólt dobni, hanem a hozzáállását, szorgalmát, erőfeszítéseit emeljük ki a csapata győzelme kapcsán.

Ne azt érjük el, illetve ne ezt a vonalat járjuk, hogy Te vagy az, aki a legtöbb gólt éri el és ezért Te milyen ügyes, vagy jó vagy. Azzal szemben, ha azt emelem ki, hogy a Te valamilyen jó tulajdonságod, kemény hozzáállásod volt a csapatod nyerésének titka. 13 évesen már megérti és tudja is, hogy a tevékenysége, eredményt hoz és képes arra is, hogy ezt hogyan fejlessze edzője segítségével! Legyen ez az út pedagógiai, pszichés vagy egyszerű racionális technika, kondicionáló képesség fokozás. Tudatosítani, döntéseket, jó teljesítményeket csak a megfelelő alapok megszerzése után tudjuk beépíteni a fejekbe. Ezt megelőzően, amíg erre nem érett meg a tanítványunk, az esetek többségében felnőtté válás előtt elveszíti a gyerek.

Amikor arról beszélek, hogy ne „lebutított felnőtt” gyakorlatokat alkalmazzunk kisikláskorban és még jó szerivel gyermekkorban sem, akkor a fentiekkel szinkronban kell együtt értelmezni ezt az állításomat. Ha az edző felnőttek játékait és edzés feladatait kényszeríti a tanítványaira, nem megfelelően az életkor sajátosságaira alapozva, pontosan a nem meglévő értelmi és egyéb képesség és nevelési alapok hiányában, nem rakodnak be hatékonyan a feladatok lényege. Arról már nem is beszélve, hogy ha egyetlen javító, hibákat kijavító mondat sem hagyja el az edző száját, sőt csak negatív kritikai megjegyzéseket tesz, arra utalva, hogy ezt már tudni kellene, mert már hányszor csináltuk meg!