Hazai környezetben kezdte meg szereplését a Magyar Kézilabda Szövetség által kiírt Kézilabda Gyermekbajnokságban a Kőrösi KDSE U15 korosztályos fiú csapata. A Nyitrai Tamás Sportcsarnok biztosított helyszínt a Kovács László régió III. osztályának C-csoportjában szereplők első fordulójának megrendezéséhez szeptember 9-én vasárnap. Az első mérkőzésre kilenc órai kezdettel került sor, az ellenfél a jó erőkből álló Diósdi DSE együttese volt. Jól indult a mérkőzés számunkra, hiszen könnyű gólokat szereztünk, de a sorcserét követően érvényesült az ellenfél fizikai fölénye, amely a mérkőzés végére a vártnál nagyobb arányú vereséget eredményezett. A második mérkőzést a Bugyi SE csapata ellen játszottuk, akik még nagyon a munka elején tartanak. Nagyarányú győzelmünk nem volt kétséges, fiaink lelkes, néhol tetszetős játékkal rukkoltak elő. Mindkét mérkőzésen kiváló kapusteljesítménynek örülhettünk.

Diósdi DSE – Kőrösi Kölyök DSE 17:10 (7:6)

Csányi Gergő, Fazekas Dániel, Kiss Gergő Gábor 1, Kovács Domonkos, Mihályi Alexander, Molnár Péter 7, Nagy Arnold, Nagy Dominik 1, Offenberger Ottó, Tóth Balázs Csaba 1

Bugyi SE – Kőrösi Kölyök DSE 08:43 (4:21)

Csányi Gergő 1, Fazekas Dániel 5, Kiss Gergő Gábor 6, Kovács Domonkos 3, Mihályi Alexander 7, Molnár Péter 14, Nagy Arnold, Nagy Dominik 4, Offenberger Ottó, Tóth Balázs Csaba 3