Óvodapedagógiai gyakorlatom 25 éve során egyre gyakrabban találkozom olyan gyermekekkel, akiknél túlzott a motoros impulzitás (a motoros aktivitáson, mint fejlődési sajátosságon túl), a türelmetlenség, nem képesek kivárni, érzelmeik rendkívül hullámzóak, szélsőségesek, kudarctűrő képességük minimális, beilleszkedési zavarokkal küzdenek. Érdeklődésük nagyon gyakran felszínes, nem merülnek el egy-egy játékszituációban, a feladathelyzeteket pedig rendszerint nem viselik el. Közös tevékenységben szembetűnők az említett problémák, kétszemélyes szituációban jobb képet mutatnak. Kolléganőim is egyre gyakrabban említik problémaként az általam is tapasztalt tüneteket. Megfigyeléseinket a szakemberek vizsgálatai alátámasztják, mely szerint „az olvasási, tanulási, magatartási zavarban szenvedő gyermekek száma különböző szakirodalmi adatok szerint 25-45% közé tehető az iskolában”. Az iskolából történő visszajelzések alapján évről-évre megnövekedik azon gyermekek száma, akik tanulási nehézségekkel, magatartási zavarokkal küzdenek az iskolába kerülést követően. Ebből következően a gyermekek számára az óvoda–iskola átmenet nagy törést okoz. Mi óvónők az óvodai életben, azzal a ténnyel szembesülünk, hogy a gyermekek körében egyre gyakoribb tünet a túlzott motoros aktivitás, a figyelmetlenség, a nagy és finommozgásokra jellemző össze rendezetlenség, kapkodás, gyakori tevékenységváltás. A 2009-ben végzett nagycsoportos vizsgálati eredmények (22 fő tanköteles gyermek vizsgálati eredménye) rámutatnak a problémákra.

A megfigyelt tapasztalatok alapján igénybe vettük a szakemberek véleményét. A szakvizsgálatok azonban igazán patológiás hiperaktivitást egy esetben sem fedeztek fel. Ezzel ellentétben egyre szaporodik azon gyermekek száma, akik hiperaktív tünetekkel rendelkeznek. Bár a lelkiismeretes munka során, amikor is anamnézis, családlátogatás, környezettanulmány, szociálpedagógiai tanácsadás megtörténik, mi óvónők is kizárhatjuk a valóban patológiás hiperaktivitás jelenlétét. Ezt főleg a szakirodalom ismeretében tehetjük meg, mely szerint „nem beszélhetünk hiperaktivitásról, ha a mozgások korlátozása vagy az ingerszegény környezet hatására jelennek meg a tünetek”. Ennek ellenére a tünetek szaporodnak, az iskolai visszajelzések a tanulási nehézségek, magatartási zavarok szaporodásáról tájékoztatnak, ami nem véletlen, hiszen „a gyermekkori hiperaktivitás a tanulási nehézségek okaként és tüneteként is értelmezhető”. A célom a mozgásfejlesztő programmal, hogy ráirányítsam a figyelmet egy olyan problémára, mely az óvónői munkám során napjainkban egyre gyakrabban felmerül.

De vajon mit tehetünk addig is a tünetek kezeléséért? A lemaradt gyermekek felzárkóztatásáért? Mit tehetünk, hogy ne manifesztálódjanak az iskolába kerülés után a tanulási nehézségek. Melyik az a terület, amely közvetlen preventív a gyerekre hat? A hiperaktivitást, tanulási zavarokat, magatartási zavarokat kutató szakemberek évek során keresték, kutatták azokat a területeket, lehetőségeket, melyek a felvázolt problémák kezelésére a preventív munka során a leghatékonyabbak.

Tapasztalataikban leszögezik, hogy:

– a legalkalmasabb terület a mozgás
– a lemaradás 3-4 év alatt behozható
– a tudatosan megtervezett, megfelelő mennyiségben végzett nagy mozgások hozzásegítenek a finommozgások fejlődéséhez
– a mozgás fejlődése nagymértékben kapcsolatban van, befolyásolja az idegrendszer fejlődését, érését
– a megfelelően funkcionáló idegrendszer lehet csakis az alapja a jó kognitív képességeknek.

Úgy gondolom, hogy:
– a mozgás (már szakemberek által is bizonyítottan) a legalkalmasabb az általam feltárt problémák következtében kialakuló tünetek kezelésére, a lemaradás kiküszöbölésére.
– az óvodai tevékenységgel párhuzamosan végzett preventív mozgásfejlesztés lehetőséget ad a tanulási nehézségek megjelenésének megakadályozására, a felzárkózásra, a prevencióra.
– a megelőzés sokkal hatékonyabb, mint a korrekció
– a mozgás jelentőségét csakis az idegrendszer érése és a mozgásfejlődés kapcsolatában lehet jól áttekinteni.

Jelentősége éppen e szoros kapcsolatban rejlik, mely kapcsolat adja az irányvonalát, vázát a prevenciós munkának. Szeretném, ha a szivacskézilabda a mindennapi gyakorlatban lehetőségeket kínálna a mozgásfejlesztésre, mely a gyermekek harmonikus fejlődésének alapját képezi, segít a nagy számban fellelhető lemaradás csökkentésében, a hiperaktivitáshoz oly nagyon hasonló tünetek kezelésében, a tanulási zavarok kialakulásának megelőzésében.

2. A mozgásfejlődés összefüggései

2.1. A mozgás nagyhatalom

A mozgás jelentőségét a szakirodalmak többsége hangsúlyozza. „Az ember arra van rendelve, hogy élvezze azokat a dolgokat, amelyek elősegítik az agy fejlődését, ezért természetes módon mindig kerestük azokat az érzékleteket, amelyek segítik agyunk rendezőmunkáját. Ez az egyik oka annak, hogy a gyermekek annyira szeretik, ha ölbe veszik, ha ringatják, ölelgetik őket, amiért imádnak futni, ugrálni és játszóterezni, strandolni. Mozogni akarnak, mert a mozgásélmény táplálja az agyat.” Vagyis az értelmi fejlődésben a mozgás kiemelkedő szerepet kap, meghatározó jelentőséggel bír. A múlt század elején már nagymértékben foglalkoztatta a tudorokat, szakembereket a magzat fejlődése. Legkorábban már Arisztotelész is figyelmet szentelt az embrionális fejlődés feltárására. (Csirkeembriót megfigyelve.) A tudomány, a technika fejlődése, a múlt század végére már lehetőséget biztosított az embrionális fejlődés egyre magasabb szintű leírásához. A kutatások, vizsgálatok középpontjában akár állati, akár humán embrió estében mindig a mozgás állt. Ez természetes is volt, hiszen a mozgások változását, fejlődését sokkal egyszerűbben, pontosabban nyomon lehetett követni, mint az érzékelés fejlődését. A mozgásfejlődésre irányuló kísérletek, kutatások egyre pontosabb leírásokat, következtetéseket eredményeztek, illetve ráirányították a figyelmet a mozgásfejlődés és az idegrendszeri érés szoros és egymást befolyásoló, meghatározó folyamatára. A számos külföldi kutató mellett a magyarországi fejlődés neurológia legelismertebb képviselője Katona Ferenc professzor. Katona professzor évekig kutatta az embrionális fejlődést. Az ő munkássága adja az alapját a mozgás kiemelkedő szerepének a kognitív képességek vonatkozásában. A mozgás fejlődés és az idegrendszer érésének kapcsolatát végigkísérve érthető meg igazán a mozgás jelentősége, a mozgás nagyhatalmi szerepe.

2.2. A mozgásfejlődés összefüggései az idegrendszer érési folyamataival

Az élet a fogantatással kezdődik. A petesejt megtermékenyül, beágyazódik a méhbe és elindul az embrió fejlődése. Az embrió biológiai fejlődésének alapvető részét képezi az idegrendszer szerveződése, fejlődése, működési mechanizmusának kialakulása. A folyamatos mennyiségi növekedéssel egyidejűleg, párhuzamosan zajlik egy minőségi átalakulás, az idegrendszer érési folyamata, fejlődése. Az idegrendszer érési folyamatát 3 fő szakasz köré csoportosíthatjuk:

– Az idegsejtek differenciálódása
– Az ingerületátvivő anyagok (neurotranszmitterek) kiválasztódása, mely közvetlen következménye az előző szakasznak, hiszen csak megfelelően differenciálódott idegsejt képes ingerületátvivő anyagok kiválasztására
– Az idegsejtek közötti kapcsolat

Az idegrendszert felépítő idegszövetek (alapegységei a neuronok) már kialakulásuk pillanatában (mivel a velőlemez sem egységes szerkezetű, primitív sejtcsoportokból, fészkekből áll) lehetőségük van egy bizonyos differenciálódásra. Maga a differenciálódás működésre alkalmasságot jelent. A működésre képes idegsejtek vándorolni kezdenek (migráció) mely vándorlás a fejlődő idegrendszer egyik jellemző tulajdonsága. A vándorlás következtében a régebben odaérkező idegsejtek egyre beljebb és beljebb kerülnek a fejlődő idegrendszerbe, annak alsóbb területeibe. (Ilyen folyamat figyelhető meg a nagyagykéregben is, ahol a kéreg rétegei mintegy jelzik is a benne levő idegelemek kivándorlásának idejét. Így lehet a nagyagykérget az idegsejtek naptárának titulálni.) A vándorló idegsejtek tengelyfonalainak végződése vándorlás közben valósággal lehorgonyozza magát egy másik idegsejthez, míg maga a sejt tovább vándorol a már kialakult sejtrétegeken keresztül át a végső rendeltetési helyére. Az így kialakuló dendrit hálózat kibontakozását tulajdonítják a szakemberek az idegrendszer érésének legfontosabb szakaszának, valamint a hálózatban létrejövő szinapszisok kialakulását. A sejt megtalálva rendeltetési helyét „lehorgonyozik” és működni, differenciálódni kezd rendeltetési helyének megfelelően. Az eddig leírt és majd érintendő folyamatok egy genetikai program vezérlete, irányítása alatt zajlanak. A genetikai programfelelős a vándorlásért is, a differenciálódásért is, hogy melyik idegsejtnek hol és mi a rendeltetése. A differenciálódás tehát kialakítja, hogy melyik idegsejt lesz képes felfogni pl.: a vizuális észlelést, az auditív észlelést, tehát hogy hol és mit végez. Ez a differenciálódás jelenti tulajdonképpen leegyszerűsítve azt, hogy képesek leszünk pl.: látni, hallani, vagyis „működni”. A differenciálódást szemlélteti az a szakemberek által leírt állatkísérlet, melyben a macskákat születésüktől fogva olyan környezetben neveltek, amelyben csak vízszintes, vagy csak függőleges csíkokat láttak. A cicák vakok lettek olyan iránysávokra, melyekkel nem volt kapcsolatuk. Az agysejti vizsgálataik is kimutatták, hogy a cicák (akik vízszintes iránnyal találkoztak) látókérgében sok sejt válaszolt a vízszintes irányokra, vagy ellenkezőleg. E kísérletből következik, tehát hogy az idegsejteknek a genetikai kódoknak megfelelően meg van a megfelelő rendeltetési helyük, mely alapján meghatározódik, hogy milyen feladatot látnak el (differenciálódnak). A kísérlet azonban arra is rávilágít, hogy a differenciálódáshoz elengedhetetlenül szükséges az inger gazdag környezet. Ilyen szempontból Katona professzor is hangsúlyozza az anyaméh nem elhanyagolható szerepét (pl.: jó hangvezető képessége). A fejlődő idegrendszer érési folyamatai tehát megteremtik a működés feltételeit. A differenciálódott és differenciahálózatot létrehozó idegrendszer érési folyamatában a harmadik legfontosabb elem a szinaptikus kapcsolat. A dendrithálózat kialakulásával egy bizonyos fizikai kapcsolatrendszer alakul ki. A fizikai kapcsolat mellett óriási szerepe van a kémiai kapcsolatnak, kémiai szinapszisnak. A kémiai szinapszis a potenciál változás következménye. E folyamatban nagy szerepe van az ingerületátvivő anyagoknak (transzmitter). A tökéletes ingertovábbítás alapvető feltétele az idegsejt velőhüvelyesedése. A velőhüvelyesedett idegsejt jól, és gyorsan továbbítja az ingerületet. A velőhüvelyesedés növeli az idegsejt axonjának az átmérőjét, mely átmérő növekedésével egyenes arányban nő az ingerületvezetési sebesség. Az idegrendszer érési folyamatainak egy része magzati korban, míg más részük a születés után alakul ki. Az érési folyamat szemléletes megfigyelését a szakemberek a magzati fejlődés folyamatában érzékeltették, és szoros kapcsolatot fedeztek fel az idegrendszer érése és a mozgásfejlődés között. Az idegrendszer fejlődése az állandó differenciálódási folyamatok összessége. Az idegrendszer magzati fejlődése számos olyan működést hoz létre, mely úgynevezett elemi magatartási mintákat alakít ki. Az emberi mozgásmagatartás fejlődése genetikusan meghatározott folyamat, lehetőségeit a genetikai terv tartalmazza. A genetikai terv éppen a meghatározója annak a folyamatnak, melyben az idegrendszer már említett szerkezeti kialakulásáért (csíra külső lemeze > velőlemez > elő-közép-utógyöki telepei és a gerincvelő) felelős. A genetikai program alakítja továbbá az idegrendszer érési folyamatát.(differenciálódás > ingerületátvivő anyagok kiválasztása > kapcsolat rendszer kialakulása) Az idegrendszer érési folyamatának fő eleme a hüvelyesedés a gerincvelőben indul meg. Az első velőshüvelyek az egyensúlyrendszer idegrostjaiban és a gerincvelő belső pályáiban jelennek meg. A gerincvelő (a fel és leszálló pályarendszerén – mely az agykéregbe és abból szállít információkat-kívül) saját pályarendszere a gerincvelői reflextevékenységet szolgálja. A reflextevékenységgel képes a gerincvelő az egész testről kapott információkat (az agyi központok informálása nélkül) feldolgozni, és közvetlen választ adni rájuk. A mozgás alapját képezi az izmokban meghatározott alfa és gamma idegsejtek. Ezek a mozgatósejt típusok különböző helyeken találhatóak az izmokban. Az alfa sejtek az izomrostokhoz tartoznak, a gamma sejtek az izomrostok között elhelyezkedő izomorsókhoz (ingerfelvevő ideg végkészülék) és az inrostokhoz tartoznak. Az alfa sejtek az izmok összehúzódását szabályozzák, míg a gamma sejtek állítják be az izomorsó működési szintjét, érzékenységi fokát.

A mozgás alapfeltétele, hogy a hajlító izmok aktivizálásával egyidejűleg a nyújtó izom elernyedjen. E folyamatot biztosítja az idegrendszer működése, mely az érési folyamat következtében elsőként működik. A spontán izomorf mozgások tanúskodnak arról, hogy a fejlődő embrió izmai képesek a működésre az idegrendszer érésének következtében. (összehúzódás, elernyedés) A 8. gestációs héttől már összerezzenésekhez hasonló végtagmozgások, nyújtások és hajlítások figyelhetők meg, melyek néha már a nyakra és a törzsre is kiterjednek. (a differenciálódás először itt következik be) A mozgásfejlődés és az idegrendszer érésének közös folyamatában tehát első lépés, szakasz az izomtónus beállítódása. „a mozgásszabályozás alakulása bonyolult idegrendszeri mechanizmusok révén valósul meg, melynek a legalacsonyabb szintje a gerincvelői reflex, ahol az alfa és gamma sejtek működése határozza meg az izmok aktivitását.”

Az izomtónust reprezentálják a miotatikus (nyújtási reflexek. Ilyen reflex pl.: a térdreflex. Ez a reflex a saját (proprioceptív) reflexek csoportjába tartozik. Forrása az izom saját receptoraiban van. A receptorok (ideg végkészülékek) axonjaik a gerincvelőben elágaznak és nem csak a gerincvelőbe szállítanak információt, hanem felfelé haladnak a nyúltagy irányában. Ezekhez csatlakoznak a szomato-szenzoros érzőpályák, melyek a bőrből szállítanak információkat. E fontos információk már nyúltagyi szinten is befolyásolják a mozgásszabályozás következő lépcsőfokát. A bőrből akkor képesek információt szállítani, ha az idegsejtek érése már a kültakaróban is végbe ment és receptoraik képesek az ingerek felvételére, vagyis a központi idegrendszerből az idegsejtek belenőnek a kültakaróba. A már említett 8. gestációs héttől a magzat mozgásában bizonyos ingerekre, főleg a szájzug simogatására mozgást vált ki. Ezek a mozgások lassúak, finomak, minőségileg is nagy kiterjedésűek. Ekkor még a primitív reflexek dominálnak. Az ingerfelvevő készülékek (receptorok) az ingerületre a választ a gerincvelői belső pályákon végzik, vagyis a bemenet gerincvelői szinten irányított. Ezt a primitív, elemi inger-válasz reakciót reprezentálják a mozgásfejlődés szakaszában a saját izomreflexek, valamint Katona professzor által hangsúlyozott elemi mozgásminták. A reflexszerű mozgásmintáknak nagy jelentőséget tulajdonított. Elvetette Delacato elméletét. Delacato szerint az újszülött gerincvelői-agytörzsi lény, miszerint csak reflex természetű mozgásokkal rendelkezik. Ezt követi a híd szint, majd a középagyi lény, a korai agykérgi lény, a legutolsó szakasz pedig az agykérgi lény 3 évtől 7 évig. Katona professzor elveti ezt az elméletet. Széleskörű magzati megfigyelései alapján arra a megállapításra jutott, hogy már a 19-20. gestációs héten adottak a feltételek bizonyos mozdulatsorokhoz, melyek nem reflexszerűek, hanem különböző ingerhelyzetekben jelentkeznek. Ezeket a mozgásokat elemi mozgásmintáknak nevezte. Ezen elmélet alapján leszögezi, hogy már a magzati állapotban is elég magas szintű a mozgásszabályozás, mely csak és kizárólag humánspecifikus. „ A fejlődés útja az egyszerű emberi mozgásokból vezet a fejlett emberi mozgástípus felé. Az emberi mozgások minden újszülöttben a primitív mozdulatokkal kezdődik: ezeket az ívjáratok a kisagy ősi része, a nyúltagyi=vesztibuláris rendszer és a pallídium szabályozza. A primitív mozgások fokozatosan átalakulnak. Jó részük eltűnik, és helyet ad másnak, ez a fejlődéstanilag fiatalabb területek teljes beérését tükrözi. Részleges érettségük állapota felelt meg a magzati és újszülött kori elemi mozgásminták kiválthatóságának, majd ez átadja helyét a teljes beérésnek, mikor megszűnik az aktiválható magzati mozgásminta (kúszás-mászás-járás-ülés) és helyet ad a valódi kúszásnak, mászásnak, ülésnek, járásnak, mely ekkor már a gyermek egyedi tulajdona, sajátja.”

„A gyermek első válasza az életben motoros válasz, és korai életének előrehaladása is, intelligenciája is motoros válaszokban mérhető. Később a szimbolikus megértés arra az alapra épül rá, melyet a gyermek mozgásvilága képezett. A motoros válaszokkal lemérhető, hogy az idegrendszer érése a megfelelő úton halad-e. A mozgásfejlődés meghatározott úton halad egy bizonyos TREND szerint, mely a mozgásfejlődés sorrendjét jelenti. A TREND sorrendje (elemi mozgásminták, fejemelés, forgás, kúszás, mászás, ülés, állás, járás, felső végtagok független működése: fogástól a precíziós manipulációig; dominancia megválasztása) ha nem szabályos úton halad, fontos visszajelzés a szakemberek számára.

A velőhüvelyesedési folyamat először a gerincvelőben indul meg. A már említett velősödés az ingerületi átvitelt teszi jobbá, gyorsabbá. Így lehetőség nyílik arra, hogy az ingerület a gerincvelőből továbbterjedjen a gerincvelőn keresztül a nyúltvelőbe. Ennek következtében az említett saját reflexek egyik fontos szabályozó területe már nem a gerincvelőben, hanem a nyúltvelőben lesz. Ennek oka, hogy a gerincvelői felszálló pályák közül az elülső-oldalsó kötegrendszer a hátsó érzősejteken keresztül belép a gerincvelőbe, majd itt átkereszteződik az ellenoldali elülső oldalkötegekbe. Itt az idegsejt kapcsolatok fejlődése, kiszélesedése révén a gerincvelő saját (belső) reflexével kapcsolatba kerül és így tud információkat szállítani a nyúltvelőbe az izmokban elhelyezkedő receptorokból. Tehát ismét hangsúlyozni kell az idegrendszer érésének meghatározó szerepét. Addig, amíg csak a gerincvelői reflexek működnek, magasabb irányításra nincs lehetőség. Majd amikor már a gerincvelő pályarendszerei is érnek, információt képesek szállítani az izmokról, izomintenzitás minőségéről. A nyúltvelőben helyezkednek el azok a bizonyos idegcsoportok, melyeket vesztibuláris magvaknak neveznek. A vesztibuláris rendszer egyrészt információkat kap a gerincvelő felfelé haladó idegpályái folytán az izomorsókból, ínorsókból, izületi receptorokból, másrészt szoros kapcsolatban áll a fej térbeli helyzetét érzékelő labirintussal.

Amikor már a nyúltvelőben is differenciálódott az idegrendszer, a szenzoros fejlődés elválaszthatatlan része lesz a motoros fejlődésnek és az idegrendszer érésének. Hiszen a gerincvelőben halad az összes érző pálya (elülső-oldalsó kötegrendszer, oldalköteg kisagyrendszer, és a legmagasabb szintű hátsó kötegrendszer=Goll-Burdack pálya). A szenzoros ingerek befolyásolják a mozgásmagatartást, illetve oda-vissza hatást gyakorolnak egymásra. A magasabb szintű irányítás, a nyúltvelőn keresztül a vesztibuláris magvak és a labirintus is bekapcsolódik az irányításba. A vesztibuláris rendszerben helyezkednek el a testtartás, testhelyzet, az egyensúlyozás, a mozgásszabályozás és az izomtónus fontos idegcsoportjai. A vesztibuláris rendszer is korán velőhüvelyesedik. (16. magzati héttől) A 22. magzati héttől a vesztibuláris rendszer működése hatást gyakorol a végtagizmokra, nyakizmokra, szemmozgató izmokra. A nyakizmokra gyakorolt hatása lehetőséget ad a fej elfordítására, melynek következtében a labirintus (ívjáratok) értesül az egyensúlyváltozásról. Mind arról, ami a szervezetben a nehézségi erőtérben történik, az egyensúlyszervek értesítik az idegrendszert.

A helyzetváltoztatásokról az egyensúlyozó szerv értesíti, az egyensúlyozó idegek útján a vesztibuláris rendszert mely már differenciáltabb válaszokat küld a gerincvelői idegek útján a vázizmokba, megtörténik a megfelelő helyzetváltozás. A rendszer magzati korban érik már meg, tehát működőképes. E folyamatot reprezentálják a mozgásfejlődés azon szakaszai, amikor a 16. gestációs héttől a primitív, tömeges, sztereotip mozdulatokat már egész sor helyi mozdulat váltja fel.” Ezek a mozdulatok most már nem csak egy-egy inger válaszaként jönnek létre. Új típusú inger-reakció bontakozik ki. Először a 4. magzati hónapban figyelték meg, hogy egy ingerre ismétlődő mozgásválasz keletkezik. Maguk a reakciók is bonyolultabbá válnak. Lassanként kialakulnak a mozgástípusok és mozgásminták, melyeket fejlettebb, erősebb formában, újszülöttekben látunk. A magzati élet 4. hónapjától kezdve egymás után jönnek létre az újszülött úgynevezett „elemi mozgáskészletének egyes elemei. Ehhez a készlethez tartozik pl.: az ujjhajlító mozgás, a szemhéjreflex, a fej hátrafeszítése és néhány olyan összetett mozdulat, amely a fej térbeli helyzete, elforgatása irányít az ívjáratok közvetítésével.”

A vesztibuláris rendszer magvai szoros kapcsolatban vannak a kisaggyal és az agytörzsi hálózatos rendszerrel. Az idegrendszer további érése következtében a magzati 6. hónaptól már az agytörzs hálózatos rendszere is bekapcsolódik az irányításba. A vesztibuláris és agytörzsi rendszer között a kapcsolat kétirányú. Mindkét rendszer küld és kap információt a másik rendszertől. Megindul a gerincvelő különböző szakaszait összekötő idegpályák működése is. Az izmokban, inakban kialakul a nyújtási reakció, ínreflex. (térdreflex) E reflexek azonban sokkal lassúbbak még, épp hogy hasonlítanak a későbbi reflexekhez. Az összekötő pályák működését reprezentálja, hogy a 22.-23. hetes magzat egyik oldali lábfejének megsimogatása az ellenoldalon mozgást hoz létre. Ez a reakció lesz majd az alapja a későbbi kúszó, mászó mozgások kialakulásának. A kisagyérésének legelső eleme a legősibb része. Ez az ősi rész kapcsolatban áll a vesztibuláris rendszerrel. A vesztibuláris magrendszer működése a perifériáról kapott információk, valamint a vesztibulumból érkező ingerületek összerendezésén alapszik. A perifériáról a gerincvelő belső pályáinak, valamint az afferens pályáknak a segítségével kap információt. Korai érése a vesztibulumnak (16. magzati hét) biztosítja a belső ingerületek vezetését, így már korán (22. magzati hét) a nyaki, végtagi és a szemizmok szabályozásában részt vesz. A kisagy ősi része így szerepet játszik az egyensúlyozásban. Irányítja a megfelelő izomcsoportok összehúzódását, testhelyzetet, testtartást.

A kisagy érése lehetővé teszi a mozgások szabályozását magasabb szinten, ugyanis a kisagyban a perifériáról érkező ingerek folyamatos elemzése zajlik. A kisagy a mozgás koordináció (szabályozás) legfontosabb szerve. Működési elve az úgynevezett TOTE elv. T = teszteli a környezetet, testet; O = organizál, vagyis megszervezi a választ; T = teszteli a választ; E = kiengedi a választ. Ez már lehetővé teszi a mozgások finomodását és gördülékenységét. A kisagy minden mozgásfejlődési fokot szabályoz. A kisagy érésének következtében továbbá a primitív, tömeges, sztereotip mozgásokat már egész sor helyi mozdulat váltja fel. Ezen mozgások már nem csak egy-egy inger válaszaként jönnek létre, hanem új típusú inger-reakció kapcsolat alakul ki. A kisagy tehát elsődlegesen felelős az egyensúly szabályozásáért, mint mellérendelt mozgáscentrum a befutó információk alapján a mozgások összerendezését, valamint a normál izomtónus fenntartását végzi. Ugyanakkor speciális sejtjein keresztül motoros válaszokat küld gátló hatással a gerincvelői sejtekbe. Gátló hatást fejt ki a gerincvelői reflexekre, az izomorsó működési szintjére, érzékenységi fokára. A kisagy minden pillanatban magában hordozza a szervezet aktuális izomműködésének térképét. Minden féle mozgás kivitelezésében szerepet játszik. A kisagy legújabb része kapcsolatban áll a nagyagykéreggel. Így az akaratlagos mozgásokban is szerepet játszik.

A nagyagykéreg befolyása alatt (piramis pályarendszer = efferens) a kisagykéreg a test egyes részeinek térbeli helyzetét rögzíti. A kisagy a vesztibuláris magvakra gátlólag is hat, gátlást gyakorol a testhelyzet rögzítésére. Ez a gátlás ugyan még nem elég a mozgáshoz, de hozzájárul a mozgás indításához, mely alapvető feltétele a mozgásszabályozásnak. A kisagy mozgásszabályozása elsősorban a gyors mozgások fenntartásában, összerendezésében simává tételében rejlik. Nélkülözhetetlen még a kéreg motoros sejtjeitől induló (efferens) parancsok TOTE elv alapján történő feldolgozásában. A mozgásfejlődés és az idegrendszer érésének összefüggései során a gerincvelői, a nyúltagyi, a kisagyi mozgásszabályozás érése egyre differenciáltabb, egyre jobban tesztelt és organizált mozgásmintákat hoznak létre. A finomabb, differenciáltabb mozgások, ekkor már maga a légzés, az ingerre kiváltható (pl.: hason) izommozgások már közvetlenül az inger után jelentkeznek, az arc az inger felé fordul, a számtalan helyzetváltoztatás mind az idegrendszer érését tükrözik. A sztereotip mozgások már testrészekre differenciálódnak, nem tömegesek. A kisagy következtében már miden izomtónus beállítódott. A gerincvelői, alsó agytörzsi és kisagyi mozgásszabályozás alapvető, meghatározó központja a nagyagykéreg alatt elhelyezkedő subcortikális magvak (törzs dúcok). Míg egyes mozgástípusok pl.: reflexek irányítása megmarad agytörzsi, gerincvelői szinten, az akaratlagos mozgások központja a nagyagykéreg. A törzsdúcokban rendeződnek a felszálló és leszálló pályák. Az idegrendszer érésében nagy szerepe van a thalamusz érésének. A thalamusz feladata az ingerek integrációja, elsősorban átkapcsoló állomás, de az ingerek integrációját és szintézisét is végzi. Idáig befut az ingerek egy része, amely a helyzet szempontjából nem fontos elutasítódik, a fontosak már összerendezetten futnak tovább.

2.3. A mozgás és a pszichikus funkciók kapcsolata

„ A gyermek biológiai és pszichológiai születése nem esik egybe.”

Amikor a magzat világra jön, már rendelkezik az életben maradáshoz szükséges emberre jellemző reflexekkel, mozgásmintákkal (elemi mozgásminták). A pszichológiai születés, az én kialakulásának első lépése a külvilág ingerei felé való fordulás. A magzati életben lezajló idegrendszeri érés tulajdonképpen a szenzoros és a motoros fejlődéssel vázolható fel. A kültakaróba (bőrbe) beépülő receptorok érése motoros válaszokra ad lehetőséget. Ezek a motoros válaszok az idegrendszer fejlődésével egyre finomabbak, pontosabbak lesznek. A megszületés után a szenzomotoros folyamat Piage szerint folytatódik. A környezet szenzoros és motoros megtapasztalása a fogalmi gondolkodás kialakulásának alapja. Piage szerint a csecsemő magatartásfejlődése nem más, mint érzékelés és a mozgásfunkciók szakadatlan gyakorlása, alkalmazkodás a külvilághoz. (asszimiláció, akkomodáció) A szenzoros rendszer azonban már a magzati életben is eléggé jól funkcionál. Katona professzor Piage szemléletét azért tartja túlságosan egysíkúnak, mert szerinte a magzatvíz, az anyaméh kedvező feltételeit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A mozgásminták begyakorlása elővételezése már magzati korban megindul. A vesztibuláris rendszer és az ívjáratok korai érése, valamint a bőrreceptorok működése lehetőséget ad a magzati mozgásokra, „lokomóciókra”, a fej, a törzs fordítására. Így Katona professzor szerint már bizonyos begyakorolt mozgásmintákkal jön világra a magzat. Ezt igazolják az új pszichológiai elméletek, melyek a kompetens újszülött elméletét hirdetik. (Brazerton) Ezen új irányzatú elméletek éppen az újszülött, mint agytörzsi lény (Delacato) elméletét cáfolják. Fontos még megemlíteni Brunert, aki úgy véli, hogy a fejlődés két kompetenciaformának a fejlődése: a reprezentációnak és az integrációnak. Ennek megfelelően ő három formáját különbözteti meg a reprezentációnak: enaktív, ikonikus és a szimbolikus. Szerinte az enaktív periódus a múltbéli eseményeknek a reprezentációja, mely a megfelelő motoros reakciók révén valósul meg. Ennek megfelelően a magzati élet tapasztalatait (mely tapasztalatok megszerzését a megfelelően érő idegrendszer teszi lehetővé) a megszületés után kiszélesedő külső ingerlehetőségek tökéletesítik. A mozgásmintákat felhasználva a külső ingereket differenciálva (mely közben a szenzoros rendszer működése is egyre finomabbá válik) aktivizálja az elraktározott mozgássémákat. A kéreg alatti dúcok érése következtében kialakul a végleges mozgásmintákból álló mozgástervek sokasága, melyekből a valamely helyzet végrehajtásához szükséges mozgásprogramok szelektálhatóak. A pszichikus funkciók fejlődésének alapvető feltétele a motoros tevékenység. E funkciók legelső eleme az én és a környezet differenciálásában nagy szerepe van a szenzoros rendszernek.

2.4. A mozgásfejlődés fő állomásai

3- 6 éves korban

Az idegrendszer a megszületéskor egységes egészként funkcionál. A fent említett magzati fejlődési folyamat (2.2.) nem azt jelenti, hogy az alacsonyabb és magasabb rendű szintek működése egymás után, lépcsőzetesen bontakozik ki és a mozgás fejlődése is ezt a lépcsőzetes, egymásra épülést tükrözi. Inkább arról van szó, hogy az egyes szinteket már kezdetben is összekötő pályarendszerek bonyolódása, új típusú összekapcsolódása megy végbe. E folyamat hozza létre azokat a mozdulatokat, amelyek az emberi mozgásfejlődés különböző állomásait jelentik. A megszületett baba minden mozgásreakciója egy bizonyos fokú mozgásszabályozásbeli érettséget tükröz. „Maga a reakció meghatározott testhelyzet, amely a fej vagy a törzs helyzetváltoztatására vagy más inger hatására jelenik meg. A helyzet-, és helyváltoztatásra, a védekezésre utaló mozgásreakciókhoz a csecsemő viszonylag kevés ingert kap a környezetéből. Így a legtöbb ilyen elemi mozgásminta rejtve marad. Pedig a csecsemő agyműködési programja készen áll e mozgások végrehajtására, hiszen a fő receptorterület, a vesztibuláris rendszer és pályáinak velősödése megelőzi a többi terület velősödési folyamatait. Az idegrendszer és az izmok alkalmasak e mozgások végrehajtására.”

Katona professzor megfigyelései során rá jött arra, hogy nem csak a veleszületett reflexek léteznek, hanem bizonyos elemi mozgásmintákkal is rendelkezik az újszülött. Ezeket a mozgásmintákat reakcióknak nevezte, melyek csak bizonyos ingerekkel voltak kiválthatóak, és az olyan veleszületett reflexeken, mint a szopó, a fogó, az átkaroló, a talpreflex és az elemi járáson túl is megtalálhatóak, vagyis az újszülött rendelkezik a már meglévő idegrendszeri szabályozás következtében ezekkel a reakciókkal. Ezek az elemi mozgásminták, a testtartási reakciók elengedhetetlenül szükségesek a majdani testtartás, felegyenesedés kialakulásához. A helyes testtartásnak elengedhetetlen követelménye az izomzattartás, tónusos reakciója. (Innen a reakció elnevezés is.) „Csak tónusos, huzamos ideig tartó mozgás segítségével rögzülhet bizonyos meghatározott tartásban a fej, a törzs és a végtagok. A testtartási reakciók szerepet játszanak az izomcsoportok aktiválásának, az izomtónus változtatásának, plaszticitásának, alkalmazkodó képességének kibontakoztatásában. Az izomtónus változtatás és a rutinmozdulatok elemei – az úgynevezett szubrutinok – fejlődésének iskolája maga a mozgás. A testtartási tónusos reakciók proprioceptív reflexsorozatokból állnak. Legfelsőbb szabályozásuk a vesztibuláris rendszerben zajlik. Az izmok, izületek saját ingerületképző receptorai maguk is szabályozzák a reakciók lezajlását visszacsatolt ingerületek útján.”

Kránitzné Nagy Márta munkája